VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


LAKATOS Péter Pál
( Kővágóörs, 1898. április 7. - Tapolca, 1959. augusztus 26. )

költő, újságíró

A keszthelyi gimnáziumban tanult, 1916-ban érettségizett, majd a műegyetemen tanult. Később jogot hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be. A Magyar Írás és az Új Kultúra munkatársa, első versei a Nyugatban, későbbi írásai a Népszavában is jelentek meg. A 20-as években az Új Magyar Föld munkatársaként kötött barátságot József Attilával, majd Radnóti Miklóssal. 1929-ben a Jóság című antológia közölte verseit. Az illegális KMP tagja volt, ezért többször ült börtönben, internálótáborba küldték. 1935-től semmilyen munkát nem kapott, kitanulta a gépszedést és nyomdászként helyezkedett el. 1940–1941-ben a Híd segédszerkesztője. Hazaköltözött, de szervezkedés miatt letartóztatták. A háború után a falujában, Kővágóörsön végzett pártmunkát, 1949-ben Budapesten vállalt állást, megbetegedett és haláláig Révfülöpön lakott. A Nyugatban, a Népszavában, a Hídban, a Kortársban és más folyóiratokban jelentek meg írásai. Solohov több elbeszélését fordította magyarra.
  I.: TAMÁS Aladár: 100. Bp., 1964. – SZALAI Imre: ~. = Tt., 1965. 6. sz. – SZALAI Imre: Lyuggatott sors. = N., 1969. aug. 23. – CSABA Imre: Támadás menetből. Vp., 1969. – TALPASSY Tibor: Magányos lámpás. = Kt., 1967. 7. sz. – FONAY Tibor: ~. = Emberek a tájban. Nemesgulács, 1989. – P. MIKLÓS Tamás: Ki kicsoda Révfülöp történetében. I. rész. = VF., 2000. 2. sz. – SZALAI Imre: ~ (1898–1959). = VF., 2002. 1. sz. – Harmath–Katsányi. – Kertész. – KhÉL – ÚMÉL IV. köt. – ÚMIL 2. köt.